Minden emberben, éljen az
akármelyik országban, felmerül a gondolat, hogy milyen lehet a határon túl.
Mindenkiben ott a kérdés, milyenek lehetnek a másik elemeket uraló emberek. De
sokan ennyivel le is tudják, hogy csak gondolnak rá. Nem úgy, mint én és a
csapatom. Mi elhatároztuk, hogy akármennyire tiltott és veszélyes, de átmegyünk
a határon a víz földjére. Hónapokig figyeltük a határokat, tudtuk, mikor van
műszakváltás, hol kevésbé erős a védelem, hol van a megfigyelőrendszer
vakfoltja. Aznap este viszont minden készen állt, mi is felkészültünk a határon
való átszökésre.
A faltól nem messze a többiek már
vártak minket. Mindenkinél fekete hátizsák, hajukat mind hozzám hasonlóan sapka
alá rejtették, ruhájuk teljesen fekete volt nekik is. A bandába összesen heten
voltunk: legidősebb hyungom, aki eléggé kitűnik magassága miatt Chanyeol; másik
colos sötétszürke hajú hyungom Namjoon; Tae és ikertestvére Baekhyun; Lisa a
legjobb csajbarátom és barátnőm CL.
- Na, megjöttek! – vigyorgott oda nekünk Nam. CL arca egyből felragyogott, majd
csábos mosollyal arcán odaállt elém. Fekete bakancsot viselt, fekete
nejlonharisnyával és fekete miniszoknyával. Fölsője egy fekete top volt, rajta
egy fekete bőrdzseki. Hosszú szőke copfját dzsekijébe rejtette, fején pedig egy
tőlem kölcsönvett fekete sapka díszelgett. Lábujjhegyre állva nyomott egy
csókot ajkaimra, amit viszonoztam is, kezeimet derekára vezettem, ő pedig
vékony karjait nyakam köré fonta.
- Hagyjátok abba, mert a végén felgyújtotok valamit! – szólt ránk legmagasabb
tagunk, mire kénytelen-kelletlen abbahagytam barátnőm ajkainak ízlelgetését.
Lepacsiztam a többiekkel, majd amikor mindent egyeztettünk, leellenőriztünk,
majd a maszkok felhelyezése után megindultunk a határ felé.
Maga a határ elég felszerelt volt.
A fal tizenöt méter magas és úgy három méter vastag, szinte minden méteren hő
kamerák vannak felszerelve, a mi oldalunkon vizesárok a másik oldalon pedig
izzó láva állja útját a határon átszökni kívánóknak. Az árkok öt méter szélesek
mind a kettő oldalon. De hogy megkönnyítsék az életünket még szögesdrótot is
szereltek fel az árok mindkét oldalára. Innen egyedül biztos, hogy senki nem
tudna átkelni. De mi heten vagyunk és példás a csapatmunkák. Mi már alsós
korunk óta egy csapatot alkotunk, CL az, aki később társult be hozzánk, mert
gimnázium elején költöztek ide első év felénél. Amint mind elballagtunk már
biztos volt, hogy itt nem maradunk. Már nagyon rég óta készültünk erre, sokat
edzettünk, csapatfejlesztő feladatokat kértünk tanárainktól, amiket kétszeres
nehézségen csináltunk meg. Minden lépésünket megbeszéltük, felmértük kinek mi
az erőssége, így jutottunk el eddig a napig.
A határt meglátva az ikrek nagyot
nyeltek, de biztató pillantásainkat látva ők is összeszedték bátorságukat. Ők
se akarta ebben a pokolra hasonlító országban meghalni, amit mi otthonunknak
nevezünk. Sok emlék köt ide, így tuti hogy visszajönnék, de nem akarok úgy
meghalni, hogy minden, amit tudok a világról, az az, amit a könyvekbe olvastam.
Képeket sehol se láttunk a többi országról, így mindenkinek a fantáziájára van
bízva. Meg akarom nézni az országokat, hogy megmutathassam és elmesélhessem a
tudatlanoknak, milyen is igazából a világunk.
A sok gyakorlás alatt rájöttünk,
hogy nem csak növelni, hanem csökkenteni is tudjuk a test hőnket, konkrétan ki
tudjuk oltani a tüzünket, de egy volt ezzel a baj. A vizes árkon való
átjutáshoz kell a tűz, de azt egyből kéne kioltanunk, hogy a kamerák ne
vegyenek észre, ott meg igen rövid idő áll a rendelkezésünkre. Ezt kellett a
legtöbbet gyakorolnunk. A másik ilyen dolog a tűznek ”repülésre” való
használata. A jobb fizikumúak segítenek elrugaszkodni a gyengébbeknek, akinek
meg kell a lendületük és a magasság megtartása érdekében kell használni belső
erejük. Akiknek jobb a fizikumuk nekik meg a tűz használatát kellett
fejleszteniük, hogy saját erejükből átjussanak.
A legjobb fizikai erővel
megáldottak közülünk Namjoon, és lány létére Lisa. Félvérként, a föld és a tűz
erejét birtokolja, így fizikailag erősebb, mint mi. Neki a tűzzel volt gondja, de
megoldotta. CLnek és nekem a test hő lecsökkentésével kellett megküzdenünk.
Nagyon sokáig szenvedtünk vele, sok mindent felgyújtottunk, amíg próbálkoztunk.
Szinte egyszerre néztünk az
óráinkra, leellenőrizve, hogy elég időnk van műszakváltásig. Amikor helyet
cserélnek az őrök, lesz egy kis időnk, amíg nyugodtabban közlekedhetünk.
- Öt percünk van. Az ikrek mennek előre. – adta ki az utasításokat Nam, mire
mindenki helyeslően biccentett. A kamerák közvetlen a fal mentén lévő
részeket figyelik két méteres magasságban. Van esélyetek átjutni, de utána
gyorsnak kell lennetek, hogy ne vegyenek észre titeket. Még alacsonyabb
hőmérséklettel is van rá esélyed, hogy kiszúrnak a kamerákkal. Sietnetek kell!
Együtt sikerülni fog! Kiképzőnk
szavai jutottak eszembe, mielőtt közvetlen a szögesdrótokhoz léptünk mind.
Tae és Baek még bíztatóan egymásra
néztek majd mély levegőt véve biccentettek a két hajítónknak jelezve ezzel,
hogy készen állnak. Chanyeol velük együtt önerőből indult meg, hogy
megnyugtassa a fiatalabbakat, ami már puszta jelenlétével is sikerült. Helyet
adva a dobáshoz arrébb álltunk és néztük, ahogy Lisa és Nam iszonyatos erőt
kifejtve eldobja barátainkat a víz fölé, az ároknak majdnem a feléig elértek a
dobás lendületével, onnét pedig láttuk, hogy felizzik a tűz és szinte lángolva
átjuttatják magukat Chanyeollal együtt. A túloldali szögesdróthoz érve szinte
egy szempillantás alatt tűnt el a tűzből keletkezett fény és földre érkeztek,
Tae enyhén hozzáért a dróthoz, de csak egy picit megrezdült a fém. Láttam,
ahogy barátnőm nagyot nyelt, de biztatóan megsimítottam vállát, amire kicsit
megnyugodott és nagy levegőt véve odalépett Lisához. Bíztatóan vállon veregette
a lányt és dobáshoz szükségesen megfogta és várta a jelet, amire elhajíthatta
az áldozatot a túloldalon épségbe megérkezett fiúkhoz. A jelet hamar megkapta
és már csak azt láttam, hogy szőke barátnőm már a víz felett szállt, Nam pedig
meg se várva a jelemet rögtön felkapott és nevetve a lány után dobott, mire
először megijedtem, de utána én is kuncogtam és az elengedés pillanatába a
hirtelen repülésre emlékeztető érzéstől szabadnak éreztem magam. Nem éreztem
azt, hogy falak közé vagyok bezárva, hogy szabályozva van, hogy csak a saját
nemzetem tagjai közül lehet párom, hogy életem végéig egy lángoló pöcegödörre
hasonlító helyen élhetném le az életem, ha ez az egész nem sikerül. Semmi ilyen
nem volt a fejembe egy pillanatig, csak a szabadság érzése. De sajnos nem
sokáig élvezhettem ezt az érzést, mert már odáig értem, hogy löknöm kellett
magamat. A szögesdrótot elérve úgy oltottam le magamat, mintha egy kád jeges
vízbe tettek volna. Pillanatra rosszul éreztem magam a hirtelen változástól, de
a földet éréskor egy gurulással tompítottam. Nam és Lisa is követtek minket és
mikor mind elmásztunk a fal felé. Az óránkra nézve észleltük, hogy fél perc, és
műszakváltás.
A falnál is hasonló technikát
kellett alkalmaznunk, mint a vizesároknál, csak itt felfele. Itt Chan is
segítség volt a maga száznyolcvanöt centijével. Baek mászott először Chan
vállára és onnét elrugaszkodva és magát felhajtva láttuk eltávolodni tűztől
ragyogó alakját. Közvetlen mögötte öccse haladt és CL Lisa segítségével ment
utánuk. Nam Lisát segítette fel a fal tetejére, Yoda fülű barátunk meg engem
segített a többiek után. Kimerítő feladat volt oda feljutni, de mind
feljutottunk, a falon megállva körbe tekintettünk és elképesztő volt a látvány,
ami szemünk elé tárult. A határ felett az eget, mintha kettévágták volna.
Otthonunk felőli oldalon vörös volt az ég, Marvina oldalán még a sötét ellenére
is látszott az ég kékje. Balra nézve még láttuk városunk fényeit, kivehető volt
az akadémia épülete, ami kicsúcsosodott a többi épület közül. Jobb oldalt a
távolba egy város fényeit véltük felfedezni, kicsit messzebb, mint az
otthonunk, a faltól nem messze egy kisebb tó ragyogott világoskéken. Ámulva
néztünk végig a víz földjének azon kicsiny részén, ami szemünk elé tárult. Nem
nézelődhettünk sokáig, így egyszerre ugrottunk le egymás mellett a falról,
képességünkkel lassítva a zuhanást, a kamerák fölött pedig ismét úgy tettünk,
mint a drótoknál: levittük a test hőnk. Szusszanásnyi ideig megálltunk a falnak
támaszkodva, jel nélkül megértve egymást egyszerre indultunk meg lassan,
figyelve a hőre. A drótokhoz érve lazán átugrottunk és átsétáltunk a láván.
Nálunk nem jégen csúszkálás van, hanem a forró láván csúszkál minden gyerek és
felnőtt. A földünk tele van kisebb lávával teli gödrökkel, amiken élmény
csúszkálni. Minden gyerek elsőként ezt tanulja meg a járás és a beszéd után.
Lazán átsétáltunk, a másik oldalon lévő drótokat is átugrottuk és amilyen gyorsan csak
tudtunk elszaladtunk jó messze onnét. Mikor olyan távola kerültünk, hogy meg se
hallhattak minket, egyszerre összenéztünk, majd a sapikat és a maszkokat
egyszerre lekapva kitört belőlünk az ujjongás. CL boldogan ugrott a nyakamba az
ikrek követték és végül a többiek is minket szorongattak egy nagy
csapatölelésben.
- Megcsináltuk! Megcsináltuk! – ujjongott CL a nyakamba fúrt fejjel. Mind
ujjongtunk, perceken keresztül ölelgettük egymást, mindenki megölelt mindenkit.
Elmondhatatlan volt, amit akkor éreztünk. A szívem majd’ kiugrott a helyéről,
izgalmamba bőröm annyira felhevült, hogy szinte ragyogott, de nem csak az
enyém. A többiek is hasonlóan fellelkesültek. Legszívesebben ott helyben
kiengedtem volna örömömet, de az azzal járt volna, hogy valamit tuti
felgyújtottam volna, ami nem lett volna szerencsés. Így kontrollálva magunk,
vigyorogva néztünk vissza az akkor pár centisnek tűnő határra.
- Megcsináltuk… - suttogtam a még mindig hihetetlennek tűnő tényt.
- És most merre tovább? – tette fel a legfontosabb kérdést Lisa. – Vagy még itt
akarunk ácsorogni a falat bámulva, mint egy rakás szerencsétlen idióta, vagy
végre elmegyünk abba a városba? – mutatott a már messziről világító város felé.
- Induljunk! – szólaltak meg egyszerre az ikrek izgatottan, Chan vigyorogva
bólogatott, drága barátnőm ujjainkat összekulcsolva mosolygott rám. Mindenki
készen állt.
- De akkor ne csak álljunk, szedjétek a lábaitokat! – indultam meg nevetve a
ragyogó épületek felé CLt kézen fogva, barátaimmal az oldalamon.
Az út mellett kis oszlopok voltak,
amiken mintha lebegő vízgömbök világították volna meg az arra tévedők előtt az
utat. Az úttest maga világos volt és a fényben mintha csillogott volna. A
városba beérve a szánk is tátva maradt ámulatunkban. Az út ugyanolyan csillogó
volt, mint amin eljutottunk a településig, csak jóval szélesebb. Az út szélén
mindkét szélén két méteres sávban kék víz folyt, ami végigszelte az egész várost
össze-vissza szétágazva, a sétálóutcától az autó utakig. Az esti órák ellenére
is láttunk a vízen közlekedő, szinte sikló embereket. És az emberek… Viszonylag
világos bőr, mindenfélehajszín, de főleg a kék minden árnyalatát lehetett
felfedezni, vagy a már jól megszokott fekete, barna és szőke. Vöröset csak a
bandázó fiatalok közt láttunk itt-ott kitűnni a tömegből. A magas irodaházak
falai messziről üvegnek tűnő vízfalak voltak, amire csak azért jöttünk rá,
mert, ahogy megböktük elkezdett fodrozódni. Tele volt a város szökőkutakkal. A
városközpontban a felüljárók egymás fölé magasodó lebegő folyók voltak, amin
autók és mindenféle kétéltű járművek közlekedtek az emberek feje fölött. A
folyók kisebb leágazásokkal befolytak épületek pakolószintjeibe és lejáratok is
voltak a rendes csillogó úttestre. A főtér közepén egy hatalmas szökőkút volt,
ami fölött egy vízóra lebegett, a pontos időt mutatva. Mintha nem is ugyan az a
világ lenne, mint ahol eddig éltünk. Úgy éreztük, mintha egy mesébe csöppentünk
volna.
- Gyerekek, hol akarunk aludni? – kérdezte nyújtózkodva félvér barátosnénk.
- Gondolom, van itt vendéglő vagy hotel… - nézett körbe legidősebb hyungom. Úgy
álltunk a város közepén, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Mind
nézelődtünk, sétálgattunk, hátha találunk valamit, de semmi. Már azon voltunk, hogy
keresünk egy szimpatikus parkot és ott alszunk, amikor…
. Elnézést! – szólított meg minket egy harmincasnak tűnő nő. Arca kedves volt,
halvány mosoly ült ajkain, amikor megszólított minket. – Nem idevalósiak
vagytok, igaz?
- Öhm… - mint kicsit megijedtünk, amit szerintem látott rajtunk, mert kedves
mosolya szélesebb lett és közelebb lépett hozzánk, hogy jobban halljuk mit
mond.
- Ha nincs hol aludnotok, hozzánk jöhettek.
- Ko-Komolyan? – kerekedtek el párom szemei. A nő kedvesen ránézett a lányra és
bólintott.
- Mi magunk se vagyunk idevalósiak, legalábbis én nem, úgyhogy, ha hozzánk
hasonló jövevényeket látunk, szívesen fogadjuk őket. Meg hát, anya létemre nem
hagyhatom, hogy egészséges fiatalok a szabadban aludjanak. – szinte egyszerre
derékszögig meghajoltunk a nő előtt.
- Köszönjünk szépen! – kórusban hagyta el ez a két szó a szánkat.
- Ugyan, nincs ezen, mit köszönni! – a hölgy hangja végig kedvesen és törődően
csengett, ami ott, egy idegen ország idegen városába nagyon jól esett. Követtük
a nőt egy, város a határtól messzebb es részébe lévő kertvárosi részhez. Az
egyik kicsivel nagyobb ház felé vezetett minket. A kert kapuján belépve
esküszöm kicsit hidegebb lett. A többiek kicsit érzékelték, de igazából nem
tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. – Hahó! – kiáltott be a nő, amikor mind
beértünk. – Fiúk, megjöttem és vendégeket is hoztam!
- Már megint összeszedtél néhány idetévedt idegent. – jelent meg egy a nővel
egyidős férfi nevetve.
- Igen, és nézd milyen fiatalok! Annyi idősek lehetnek, mint ő. – a férfi
megrázta a fejét mosolyogva.
- A fene a jó szívünket. – ránk emelte kedvesen csillogó tekintetét és enyhén
meghajolt. – Minwoo vagyok, örvendek!
- Jaj, elfelejtettem! Hanuel vagyok, örülök a találkozásnak! – hajolt meg
mosolyogva a nő.
- Én Jimin vagyok, ő Chae-Rin, … - kezdtem bele a bemutatkozásba.
- De csak CL. – szólt közbe a lány mosolyogva.
- CL, az égimeszelő Chanyeol, a másik colos Namjoon, a hölgy Lisa, az ikrek
pedig a magasabbiktól Taehyung és Baekhyun. – a bemutatás után egyszerre
hajoltunk meg. – Köszönjük, hogy itt maradhatunk!
- Gyertek csak beljebb! – invitált be minket a házba a férfi, miután lerúgtuk
bakancsainkat és követtük egy helységbe, ami a nappali lehetett. Leültettek
minket a kanapékra és leültek velünk szembe, ők pedig mosolyogva figyeltek
minket. – És honnan jöttetek?
- Hát… öhm… - mind zavartan lehajtottuk fejünket. Nem tartottuk jó ötletnek
elmondani.
- Cionnaithból? – kérdezte kedvesen Hanuel, mire meglepetten és rémülten néztünk
rá. –Akkor jól gondoltam. – mosolya még
szélesebbre húzódott. Életembe nem találkoztam ilyen mosolygós emberrel, mint
Hanuel, mosolya nem idegesítő, inkább megnyugtató és kedves volt mindig. – Én is
határon túlról jöttem, csak én északról.
- Szél? – kérdezte Tae halkan, mire a nő bólintott.
- Én meg víz. Itt születtem és itt is maradok. – tette hozzá Minwoo.
- És maguknak van gyereke? – érdeklődött Lisa. Régóta szeretne más félvérrel is
találkozni.
- Van, csak ő elég nehéz eset… - felelte a férfi sóhaj kíséretében. – Csendes,
rideg és elég tartózkodó. Emellett sokan panaszkodnak a bunkóságára. Ő meg csak
annyit mond erre, hogy csak kimondja a véleményét. – a végére elkuncogta magát.
- Mindenkinek a szemébe mondja, mit gondol róla, emiatt sokan nem kedvelik. –
rázta meg a fejét a nő.
- Találkozhatunk vele? – kérdezte reménykedve félvér társunk.
- Igen, de nem hiszem ho…
- A rohadt élet bassza meg! – rontott be valaki a bejárati ajtón, ezzel együtt
hideg jött be házba, amibe beleborzongtam. Szinte becsapta az ajtót és bakancsát
lerúgva viharzott be a nappalin keresztül a konyhába, nem is láttuk, úgy suhant
át a helységen hideget hozva magával. Valamit matatott a hűtőbe és egy kis idő
után visszajött a nappaliba, ahol megállt és egyik szemöldökét felhúzva mért
végig minket. Haja hófehér volt, bőre úgyszintén, sötétkék pólója enyhén
feszült mellkasán. Vékony alakja bocsátotta ki magából a hideget, mintha arra
lenne, hogy taszítson magától mindent, ami él. Tekintete fagyos volt, emellett
akkor érdeklődve csillogott. Gyönyörű látványt nyújtott. Az a hideg, a ragyogó
fehérség, az arca, a sötét szemei. Meseszép volt. Hangja mély volt, enyhén
rekedt és az is hidegen csengett. – Hát ők? Megint összeszedtél néhány
jött-mentet az utcán? – nézett anyukájára, akinek a kérdést címezte.
- YoonGi, ők átszöktek a keleti határon és nem volt hova menniük.
- A keletin, mi… - fordult el kicsit elgondolkodva. – Akkor azért van itt ilyen
meleg. – morogta nem létező bajsza alatt, majd elindult a bejárattal szembe
lévő lépcső felé.
- Hova mész? – szólt utána apja.
- A szobámba. Ott hideg van… - felénk se nézve mondta ki a szavait, majd
felsétált az emeletre és nem túl hangos ajtócsukódás jelezte, hogy bezárkózott
a szobájába és nem hajlandó érintkezni velünk.
- Elnézést a fiúnk viselkedéséért! – sajnálkozott a nő, de én még mindig nagy
szemekkel néztem a lépcső felé, ahol a fiú nemrég eltűnt.
- Ugyan, semmi gond! – szólalt meg Nam, kezeit védekezően felemelve.
- Megszoktuk a meleg beszólásokat, pláne ők ketten. – bökött felénk Baek. –
Nekik a normálisnál is melegebb a környezetük.
- Éreztük, amikor bejöttetek. – mosolyodott el újra a férfi, először, amióta
fia hazaért. – Hozzá vagyunk szokva a hideghez, így nekünk szokatlan ez a nagy
hőmérséklet különbség.
- Mi volt ez a hideg, amikor YoonGi bejött? Kint ennyire hideg lenne? –
érdeklődött Tae. A szülők egy pillanatra mintha elgondolkoztak volna a válaszuk
előtt.
- Igen, kint kicsit hűvös van idebenthez képest.
A többieket beetethették ezzel, de
engem nem. Én úgy éreztem, hogy más van a dolgok mögött és YoonGit látva
kezdtem egyre biztosabb lenni a dologban. Lehet megtaláltam, amit kerestem…