YoonGi’s pow
- Nézzétek, a kis Hófehérke újra idetévedt! – a hang a hátam
mögül jött. Amint elért az agyamig, mérhetetlen undor áradt szét bennem. Mint,
aki meg se hallotta, mentem tovább.
- Mi van Hófehérke, nem hallasz? – szólalt meg egy másik hang is és cipők egyre hangosodó kopogását hallottam és egy nagy kéz a vállamnál fogva a hangfok tulajai felé fordított. – Hozzád beszélünk Nyomi! – három hegyomlás állt velem szembe. Szó szerint, hiszen a föld népének tagjai közé tartoztak. – Mi van? Nem érted mit dumálunk? – vicsorgott gúnyosan a vállamat szorító.
- Lehet, nem beszéli a nyelvet – vigyorgott gúnyosan az első megszólaló.
- De tuti érti, nézz má’ rá! – szólat meg az eddig kussoló. –Tuti, hogy érti, csak nem akar velünk beszélgetni.
- Nem vagyunk méltók ő nyomisága hangjára – kezdett gügyögni idegesen a vállamat fogó és szinte belemászott a képembe, mire idegesen lehunytam szemem. Már nem sokáig bírták az idegei.
- Nézd! Ideges a kicsike! – röhögött fel a harmadik.
- Na majd adok okot, hogy ideges legyen. Ideges magára, hogy még magát se tudja megvédeni, olyan gyenge – dörmögte a vállamat szorító. Ha csak egy kicsit is jobban megszorította volna, a vállamnak annyi. Érzékeltem, hogy lendítette a másik kezét ütésre készülve. Test hőmet már nem fogtam vissza. Pontosabban test hidegemet. Éreztem, hogy egyre hidegebb lett, a föld és a sikátor fala is lassan jeges lett, a vállamat szorongató tag keze is lassan elkezdett megfagyni. Szemeimet kinyitottam, íriszeiben láttam, hogy sötét szemeim akkor jég kéken ragyogtak. Szemeiből kiolvasható volt az értetlenség, a félelem és szinte láttam, ahogy lepergett szeme előtt az élete.
- Mi a szent szar?! – hangja félelemtől eltorzult, mire elégedett, gonosz félmosolyra húztam ajkaim. Kezét megpróbálta elvenni a vállamról, de ujjai megfagyta és úgy maradtak. – Rohadék, mi a faszt csináltál?!
- Főnök, mi a baj? – hallatszott az egyik csicskás hangja.
- Ideragadtak az ujjaim – lehelete látszott, annyira lehűlt minden körülöttünk.
- Segítsek? – szóleltem meg a tőlem megszokott jeges, rekedt és akkor szinte hátborzongató hangomon, mire mind összerezzentek. Kezemet a vállamat szorítóujjaihoz raktam, majd egy laza mozdulattal felfelé hajlítottam mutatóujját, amit egy hangos reccsenés jelzett. Egyesével mind a négy ujjával így tettem. A tag fájdalomtól már összerogyott, így le kellett guggolnom elé, hogy úgy tördeljem le magamról ujjait. A folyamat végeztével rávillantottam a szemem, majd lassan felálltam és a mögötte állókra is ráijesztettem szemeim megvillantásával, akik ijedten felkaparták a főnöküket és még egy ideig dermedten néztek, de miután rájuk ciccegtem, elfutottak. Tuti behugyoztak volna, csak az is megfagyott, mielőtt kifolyt volna. Az egész sikátor jeges volt, néhol kisebb hókupacok voltak, a falak fehérek voltak a jégtől, a földön ahol álltam vastag jégréteg volt, ami egyre vékonyodott tőlem távolodva.
- Bassza meg!
- Mi van Hófehérke, nem hallasz? – szólalt meg egy másik hang is és cipők egyre hangosodó kopogását hallottam és egy nagy kéz a vállamnál fogva a hangfok tulajai felé fordított. – Hozzád beszélünk Nyomi! – három hegyomlás állt velem szembe. Szó szerint, hiszen a föld népének tagjai közé tartoztak. – Mi van? Nem érted mit dumálunk? – vicsorgott gúnyosan a vállamat szorító.
- Lehet, nem beszéli a nyelvet – vigyorgott gúnyosan az első megszólaló.
- De tuti érti, nézz má’ rá! – szólat meg az eddig kussoló. –Tuti, hogy érti, csak nem akar velünk beszélgetni.
- Nem vagyunk méltók ő nyomisága hangjára – kezdett gügyögni idegesen a vállamat fogó és szinte belemászott a képembe, mire idegesen lehunytam szemem. Már nem sokáig bírták az idegei.
- Nézd! Ideges a kicsike! – röhögött fel a harmadik.
- Na majd adok okot, hogy ideges legyen. Ideges magára, hogy még magát se tudja megvédeni, olyan gyenge – dörmögte a vállamat szorító. Ha csak egy kicsit is jobban megszorította volna, a vállamnak annyi. Érzékeltem, hogy lendítette a másik kezét ütésre készülve. Test hőmet már nem fogtam vissza. Pontosabban test hidegemet. Éreztem, hogy egyre hidegebb lett, a föld és a sikátor fala is lassan jeges lett, a vállamat szorongató tag keze is lassan elkezdett megfagyni. Szemeimet kinyitottam, íriszeiben láttam, hogy sötét szemeim akkor jég kéken ragyogtak. Szemeiből kiolvasható volt az értetlenség, a félelem és szinte láttam, ahogy lepergett szeme előtt az élete.
- Mi a szent szar?! – hangja félelemtől eltorzult, mire elégedett, gonosz félmosolyra húztam ajkaim. Kezét megpróbálta elvenni a vállamról, de ujjai megfagyta és úgy maradtak. – Rohadék, mi a faszt csináltál?!
- Főnök, mi a baj? – hallatszott az egyik csicskás hangja.
- Ideragadtak az ujjaim – lehelete látszott, annyira lehűlt minden körülöttünk.
- Segítsek? – szóleltem meg a tőlem megszokott jeges, rekedt és akkor szinte hátborzongató hangomon, mire mind összerezzentek. Kezemet a vállamat szorítóujjaihoz raktam, majd egy laza mozdulattal felfelé hajlítottam mutatóujját, amit egy hangos reccsenés jelzett. Egyesével mind a négy ujjával így tettem. A tag fájdalomtól már összerogyott, így le kellett guggolnom elé, hogy úgy tördeljem le magamról ujjait. A folyamat végeztével rávillantottam a szemem, majd lassan felálltam és a mögötte állókra is ráijesztettem szemeim megvillantásával, akik ijedten felkaparták a főnöküket és még egy ideig dermedten néztek, de miután rájuk ciccegtem, elfutottak. Tuti behugyoztak volna, csak az is megfagyott, mielőtt kifolyt volna. Az egész sikátor jeges volt, néhol kisebb hókupacok voltak, a falak fehérek voltak a jégtől, a földön ahol álltam vastag jégréteg volt, ami egyre vékonyodott tőlem távolodva.
- Bassza meg!
Idegesen, kapucnit a fejemre húzva hagytam el a sikátort.
Szerencsémre senki se járt a környéken. Egész úton majd szétvetett az ideg.
Végig káromkodtam az egész utat és szerintem még akkor is egy két lábon járó
hűtőgép voltam. Ideges voltam azokra a pöcsökre, ideges voltam az egész helyzet
miatt, ideges voltam magamra, mert hagytam, hogy felbasszák az agyam egy ilyen
kis semmiség miatt. Persze, az is benne volt, hogy nem akartam, hogy
megverjenek és önvédelem volt… részben. Éreztem, ahogy az engem kísértő belső
sötétség egy pillanatra átvette az uralmat… Emiatt nem tudtam megállni és
valószínűleg minden ujját eltörtem.
Hamar haza akartam érni a jégveremre emlékeztető szobámba és
bezárkózni. Erre néhány nagykadar faszkalap az utamat állta és még el is
szaladt velem a ló. A csávónak valószínűleg igen súlyos fagy sérülései lettek
és négy törött ujja és csak remélni mertem, hogy nem fecsegik el senkinek, mi
is történt.
Senki se tudhatja, hogy más vagyok. Jég. Kívül belül hűvös,
sőt, egyenesen fagyos vagyok. A bőröm olyan hideg és fehér, mint a friss hó, a
szemem, ha nem figyelek oda rá jég kék, és ha elvesztem a kontrollt, akkor
minden szétfagy a környezetembe. Senki se tudhatja meg, mi vagyok, mert akkor
keresnének, és el akarnának vinni, amit nem akarok. Így is van elég gondom
magammal, nem kell még nekem az is, hogy keressenek.
A jég a legritkább elemi módosulat. Százévente ritka, ha egy
hozzám hasonló is születik. Ha viszont jég születik, attól kezdve, hogy saját
tudata van –kamaszodik- belül küzd a sötét oldala a benne lakozó fénnyel.
Mindig ez van. Olvastam elődeim naplóit. Néhol igen elborult és zavaros minden,
mintha egy tébolyodott írta volna. De lehet, hogy az lett az író. A benne folyó
küzdelem és az elméjére telepedő káoszba beleőrült mind és végül elcsábította
őket a sötét, vagy nem bírták tovább, és véget vetettek életüknek. Nem volt
olyan még, hogy a fény mellé álltak volna. Utána néztem… Akárhányszor egy jég
betársult a Sötéthez, mészárlások, tömeggyilkosságok köthetők hozzájuk, amikről
a köznép nem is tud. Ettől félek már a dolgok kezdete óta. Az ilyen dolgok,
mint amik a sikátorban történtek, csak közelebb sodornak ahhoz a sorshoz, amire
az elődeim is jutottak.
Az utcánkba érve szinte rohantam a házunkhoz. Az ajtót
majdnem, hogy betörtem úgy rontottam be rajta.
- A rohadt élet bassza meg! – hátamat az ajtónak vetettem, lerúgtam a bakancsomat és egyenesen a konyhába mentem, engedtem magam egy pohár hideg vizet, amit egy húzásra meg is ittam. A lakásba akkor természetellenesen meleg volt, aminek okát a nappaliba érve meg is találtam, pontosabban okait. Hét idegen ült a nappaliban, akik csak úgy árasztották magukból a meleget, de éreztem, hogy elfojtották azt. Talán a legfeltűnőbb egy rézvörös hajú, viszonylag világos bőrű srác volt. Még férfi szemmel is helyesnek mondható, így elég aranyos volt, ahogy elkerekedett szemekkel nézett rám, mint aki életében nem látott még fehér embert. Jó, mondjuk ilyen fehéret nem is láthatott. Egyik szemöldökömet felhúzva néztem végig a furcsa társaságon, majd anyám felé fordulta. – Hát ők? Megint összeszedtél néhány jött-mentet az utcán?
- YoonGi, ők átszöktek a keleti határon és nem volt hova menniük. – mondta anyu kedves, szelíd mosollyal.
- A keletin mi… Akkor azért van itt ilyen meleg. – dörmögtem nem létező bajszom alatt.
- Hova mész? – hallottam meg apám hangját, amikor nekik hátat fordítva elindultam az emelet felé.
- A szobámba. Ott hideg van… - azzal szépen kényelmesen felsétáltam a lépcsőn és a szobám ajtaját viszonylag halkan becsukva lecsúsztam a nyílászárónak vetett háttal lecsúsztam a padlóra és kiengedtem a feszültséget. Térdeimet felhúztam és azokat átölelve kuporogtam a padlón, körülöttem lassan minden megfagyott. Fény csak minimálisan, a redőny likacsain keresztül szűrődött be a szobába a kinti közvilágítás miatt. Idegesített a tudat, hogy néhány faszkalap miatt elkaphatnak, elhurcolhatnak, hogy szolgálatba állítsanak valamelyik oldalon, és a szüleim is bajba keveredhetnek, vagy megbolondulok, mint az előttem lévők. Mindkettőtől tartok, de talán a második jobb lenne, mert…
- Mi a fasz? – hallottam halk, meglepett kérdést a folyosóról, ami ismeretlen hangon hallatszott. Léptek közeledtek ajtóm felé és éreztem, hogy a kis folyosóra kiszökött jég elolvadt, ahogy az alak közeledett én pedig ijedten próbáltam megállítani, de a jég rögtön elolvadt. Rémülten ugrottam el az ajtótól és a falapra meredve vártam. Kis csend után halk, bizonytalan kopogás hallatszott az ajtón, cselekedetéből érezni lehetet, hogy óvatos.
- Hahó! – hangja kedves és halk volt, viszonylag magasan csengett. Nem válaszoltam, csak vártam. Vártam, hogy mit tesz. Újra kopogott ugyanolyan halkan, mint előtte. – Tudom, hogy itt vagy, Csak… Láttam, hogy igen szar hangulatod van és gondolom az ittlétünk se tett jót az idegzetednek, szóval feljöttem, hogy… Igazából fogalmam sincs, hogy miért… - amíg beszélt sóhajtva odaléptem az ajtóhoz, és egy kis habozás után lenyomtam a kilincset.
- A rohadt élet bassza meg! – hátamat az ajtónak vetettem, lerúgtam a bakancsomat és egyenesen a konyhába mentem, engedtem magam egy pohár hideg vizet, amit egy húzásra meg is ittam. A lakásba akkor természetellenesen meleg volt, aminek okát a nappaliba érve meg is találtam, pontosabban okait. Hét idegen ült a nappaliban, akik csak úgy árasztották magukból a meleget, de éreztem, hogy elfojtották azt. Talán a legfeltűnőbb egy rézvörös hajú, viszonylag világos bőrű srác volt. Még férfi szemmel is helyesnek mondható, így elég aranyos volt, ahogy elkerekedett szemekkel nézett rám, mint aki életében nem látott még fehér embert. Jó, mondjuk ilyen fehéret nem is láthatott. Egyik szemöldökömet felhúzva néztem végig a furcsa társaságon, majd anyám felé fordulta. – Hát ők? Megint összeszedtél néhány jött-mentet az utcán?
- YoonGi, ők átszöktek a keleti határon és nem volt hova menniük. – mondta anyu kedves, szelíd mosollyal.
- A keletin mi… Akkor azért van itt ilyen meleg. – dörmögtem nem létező bajszom alatt.
- Hova mész? – hallottam meg apám hangját, amikor nekik hátat fordítva elindultam az emelet felé.
- A szobámba. Ott hideg van… - azzal szépen kényelmesen felsétáltam a lépcsőn és a szobám ajtaját viszonylag halkan becsukva lecsúsztam a nyílászárónak vetett háttal lecsúsztam a padlóra és kiengedtem a feszültséget. Térdeimet felhúztam és azokat átölelve kuporogtam a padlón, körülöttem lassan minden megfagyott. Fény csak minimálisan, a redőny likacsain keresztül szűrődött be a szobába a kinti közvilágítás miatt. Idegesített a tudat, hogy néhány faszkalap miatt elkaphatnak, elhurcolhatnak, hogy szolgálatba állítsanak valamelyik oldalon, és a szüleim is bajba keveredhetnek, vagy megbolondulok, mint az előttem lévők. Mindkettőtől tartok, de talán a második jobb lenne, mert…
- Mi a fasz? – hallottam halk, meglepett kérdést a folyosóról, ami ismeretlen hangon hallatszott. Léptek közeledtek ajtóm felé és éreztem, hogy a kis folyosóra kiszökött jég elolvadt, ahogy az alak közeledett én pedig ijedten próbáltam megállítani, de a jég rögtön elolvadt. Rémülten ugrottam el az ajtótól és a falapra meredve vártam. Kis csend után halk, bizonytalan kopogás hallatszott az ajtón, cselekedetéből érezni lehetet, hogy óvatos.
- Hahó! – hangja kedves és halk volt, viszonylag magasan csengett. Nem válaszoltam, csak vártam. Vártam, hogy mit tesz. Újra kopogott ugyanolyan halkan, mint előtte. – Tudom, hogy itt vagy, Csak… Láttam, hogy igen szar hangulatod van és gondolom az ittlétünk se tett jót az idegzetednek, szóval feljöttem, hogy… Igazából fogalmam sincs, hogy miért… - amíg beszélt sóhajtva odaléptem az ajtóhoz, és egy kis habozás után lenyomtam a kilincset.
Lassan nyitottam ajtót ”vendégem” előtt, és megszokott rideg
arcomat felvéve néztem végig az ajtóm előtt álló jövevényen. Fekete szűk farmer
volt rajta, fekete pólóval, ami enyhén feszült a mellkasán. Rézvörös tincsei
középen elválasztva lógtak le, mint egy keret az arcára. Barna mandulavágású
szemei elkerekedtek, mikor meglátott és hozzám hasonlóan, ő is végigmért engem,
picit elidőzött szemeimen, amik akkor sötétkékek voltak és hajamat és számat is
eléggé megnézte, amin magamba nevettem. Dús rózsaszín ajkai enyhén elnyíltak a
meglepettségtől. Ha igazán köcsög akartam volna lenni, akkor megnyaltam volna a
számat. Nagyon kíváncsi lettem volna a reakciójára, de inkább nem tettem ilyet,
majd máskor. Elfordultam tőle vissza a sötét jégverembe, az ajtót nyitva hagyva
neki, hogy bejöhessen. Óvatosan lépett be, minden lépésével akaratlanul is
felolvasztva a berendezést, ami picit feszültté tett, de csak alig
észrevehetően. Leültem az ágyamra és felkapcsoltam a kislámpám fényforrás
gyanánt. A srác miután becsukta az ajtót, megállt a szoba közepén és
körbenézett, majd mikor rám emelte barna íriszeit enyhén megpaskoltam mellettem
az ágyat, jelezve, hogy nyugodtan ledobhatja magát. Mielőtt leült volna enyhén
meghajolt előttem és bemutatkozott.
- Jimin vagyok.
- YoonGi – biccentettem felé, majd mikor leült mellém, csend telepedett ránk. Ahogy ott ültem kezemet nézve láttam, ahogy bőröm hófehér dér rétege elkezdett elvékonyodni és egyre egészségesebb színe lett bőrömnek, mire kissé arrább csúsztam, de csak egy kicsit, mert valamennyire kellemes volt az a meleg, ami belőle áradt. Életembe talán ez volt a harmadik fajta melegség, ami mondjuk, hogy jó érzést váltott ki belőlem. Az egyik ilyen anyám ölelése, a másik pedig az ételek melege, amiket anyu készít minden nap.
- Jimin vagyok.
- YoonGi – biccentettem felé, majd mikor leült mellém, csend telepedett ránk. Ahogy ott ültem kezemet nézve láttam, ahogy bőröm hófehér dér rétege elkezdett elvékonyodni és egyre egészségesebb színe lett bőrömnek, mire kissé arrább csúsztam, de csak egy kicsit, mert valamennyire kellemes volt az a meleg, ami belőle áradt. Életembe talán ez volt a harmadik fajta melegség, ami mondjuk, hogy jó érzést váltott ki belőlem. Az egyik ilyen anyám ölelése, a másik pedig az ételek melege, amiket anyu készít minden nap.
Éreztem magamon perzselő tekintetét, ami egyre jobban
frusztrált és kivételesen nem örültem a csendnek. Eszeveszetten próbáltam
hideget csinálni, hogy legalább az megnyugtasson, de egyszerűen nem ment. Nem
tudtam megfagyasztani a környezetem, őt meg aztán, ha akartam volna se tudtam volna.
- Bocsánat, ha tolakodó a kérdés, vagy a látottak alapján totál hülyeségnek hangzik… - zavartan megvakarta a tarkóját és végigvezette rajtam még egyszer meleg tekintetét, majd szemeimnél megállt és akkor már sötét íriszeimbe meredt, miközben kimondta, amin kattogott az agya, amióta meglátott. - … te a jég szülötte vagy, igaz? - kérdezte végre. Ejj de szépen fogalmazta meg.
- Hát az tuti, hogy nem vihar gyerek vagyok, mert akkor dörögne és villámlana, nem pedig megfagyna minden – hangom enyhén gúnyos volt, amire meg is sértődött a vörös srác.
- Bocs, hogy meg mertem kérdezni, nem képzelődtem e – csattant fel, mire kuncognom kellett. Sértődötten enyhén felfújta pufi helyes arcát, szeme enyhén narancsosan csillogott, orrát picit felhúzta. Vicces volt.
- Már előfordult? – kérdeztem gúnyosan.
- Háát… - nézett el másfele, mire muszáj volt elvigyorodnom.
- Nemá’, hogy volt! – belegondoltam és elröhögtem magam. – És még azt hittem, én nem vagyok normális.
- Ne röhögj! Nem vicces! – szólt rám sértődötten, nagy nehezen visszafojtottam röhögésem, amikor komoly arcát megláttam eltűnt a röhöghetnékem. – Sok mesét hallottam, meg történeteket olyanokról, mint te. Mind arról szólt, hogy gyönyörű teremtmények, akik a jég szülöttei, a legcsodálatosabb lények és mindenkit elvarázsolnak a puszta lényükkel. Ezért reméltem, hogy ha elindulok otthonról, többet hallhatok ezekről a dolgokról, vagy saját szemmel láthatom. Részben emiatt indultam rambóztam át a határon. De téged elnézve nem túl valósak ezek a legendák - mondata közben keserű mosolyra húzta száját.
- Melyik részére gondolsz?
- Hát eddig nem túl megnyerő a személyiséged és a kisugárzásod se valami csábító. – szeme sarkából rám nézett egy kínos nevetés kíséretében.
- Elég annyit tudnod kis tűz fiúcska, hogy a mesékből csak a külsőnkre vonatkozó rész igaz: jeges a bőrünk, fehér a hajunk és a szemünk jég kék. – felfedtem neki igazi szemszínem, amit teljesen elvarázsoltan nézett, de amint szavaim elértek agyáig, furán nézett rám. – Ja, meg hogy kevesen vagyunk. – tettem hozzá. Hitetlenkedve nézett rám, tekintetébe láttam, hogy nem akarja elhinni szavaim és bizonyítékokat vár, magyarázatot mindenre, hogy megcáfoljam a meséket, de ezek a dolgok váratnak magukra. Nem fogom főnek-fának elmondani, hogy minden elődöm pszichiátriai eset volt és megkattant és rám is ez a sors várt. Felálltam az ágyról és vállára tettem kezem, ahogy megálltam előtte, tekintetem az övébe fúrtam, hogy érezze, mi folyik bennem. – Nem kell hinned nekem, de tudnod kell, hogy ez a világ közel sem olyan fényes és gondtalan, mint amilyennek te kis naivan gondolod. Nem is sejted mi folyik odakint, vagy benned. Ti ezt nem érzitek, én viszont mindent érzek, ami a világot uraló két oldal közt zajlik. Ezért nem túl csábító egy ilyen kis pozitív gyereknek a kisugárzásom, meg úgy senkinek sem. – Ahogy befejeztem mondandóm, kiindultam a szobából. – Gyere enni! Anyu mindig ilyen későn csinál kaját. – Jimin megrázta magát és mögöttem jött le az étkezőig.
- Pont szólni akartam, hogy kész a vacsi – mosolygott rám anyukám. – Oldalast sütöttem.
- Ú végre! – pattantam helyemre csillogó szemekkel. Már hetek óta ígérgette nekem, és végre megcsinálta, így természetes, hogy örültem. Az egyik magas srác kihozta a konyhaasztalt és összetolta az étkezőasztallal, hogy mind odaférjünk. A vörös srác mellettem foglalt helyet, mellé a hosszú szőke hajú csaj ült le széles mosollyal arcán és az asztal alatt összekulcsolta ujjaikat, én meg küzdöttem a hányhatnékom ellen, és megpróbáltam inkább a tányéromon illatozó húsra koncentrálni. Jobb oldalamon az asztalfőnél édesapám foglalt helyet, velem szembe éppen akkor foglalta el megszokott helyét édesanyám, mellette pedig a kis csapat másik női tagja falatozott, közben pedig érdeklődve fürkészett engem. Az ő haja is szőke volt, de nem olyan világító szőke, mint a Jimin kezén csüngőnek, és nem is olyan hosszú. Vonásain látszott, hogy félvér és fejben azzal szórakoztam, hogy próbáltam kitalálni, milyen keverék lehet, de végül elvetettem a dolgot és a kajára koncentráltam.
- Bocsánat, ha tolakodó a kérdés, vagy a látottak alapján totál hülyeségnek hangzik… - zavartan megvakarta a tarkóját és végigvezette rajtam még egyszer meleg tekintetét, majd szemeimnél megállt és akkor már sötét íriszeimbe meredt, miközben kimondta, amin kattogott az agya, amióta meglátott. - … te a jég szülötte vagy, igaz? - kérdezte végre. Ejj de szépen fogalmazta meg.
- Hát az tuti, hogy nem vihar gyerek vagyok, mert akkor dörögne és villámlana, nem pedig megfagyna minden – hangom enyhén gúnyos volt, amire meg is sértődött a vörös srác.
- Bocs, hogy meg mertem kérdezni, nem képzelődtem e – csattant fel, mire kuncognom kellett. Sértődötten enyhén felfújta pufi helyes arcát, szeme enyhén narancsosan csillogott, orrát picit felhúzta. Vicces volt.
- Már előfordult? – kérdeztem gúnyosan.
- Háát… - nézett el másfele, mire muszáj volt elvigyorodnom.
- Nemá’, hogy volt! – belegondoltam és elröhögtem magam. – És még azt hittem, én nem vagyok normális.
- Ne röhögj! Nem vicces! – szólt rám sértődötten, nagy nehezen visszafojtottam röhögésem, amikor komoly arcát megláttam eltűnt a röhöghetnékem. – Sok mesét hallottam, meg történeteket olyanokról, mint te. Mind arról szólt, hogy gyönyörű teremtmények, akik a jég szülöttei, a legcsodálatosabb lények és mindenkit elvarázsolnak a puszta lényükkel. Ezért reméltem, hogy ha elindulok otthonról, többet hallhatok ezekről a dolgokról, vagy saját szemmel láthatom. Részben emiatt indultam rambóztam át a határon. De téged elnézve nem túl valósak ezek a legendák - mondata közben keserű mosolyra húzta száját.
- Melyik részére gondolsz?
- Hát eddig nem túl megnyerő a személyiséged és a kisugárzásod se valami csábító. – szeme sarkából rám nézett egy kínos nevetés kíséretében.
- Elég annyit tudnod kis tűz fiúcska, hogy a mesékből csak a külsőnkre vonatkozó rész igaz: jeges a bőrünk, fehér a hajunk és a szemünk jég kék. – felfedtem neki igazi szemszínem, amit teljesen elvarázsoltan nézett, de amint szavaim elértek agyáig, furán nézett rám. – Ja, meg hogy kevesen vagyunk. – tettem hozzá. Hitetlenkedve nézett rám, tekintetébe láttam, hogy nem akarja elhinni szavaim és bizonyítékokat vár, magyarázatot mindenre, hogy megcáfoljam a meséket, de ezek a dolgok váratnak magukra. Nem fogom főnek-fának elmondani, hogy minden elődöm pszichiátriai eset volt és megkattant és rám is ez a sors várt. Felálltam az ágyról és vállára tettem kezem, ahogy megálltam előtte, tekintetem az övébe fúrtam, hogy érezze, mi folyik bennem. – Nem kell hinned nekem, de tudnod kell, hogy ez a világ közel sem olyan fényes és gondtalan, mint amilyennek te kis naivan gondolod. Nem is sejted mi folyik odakint, vagy benned. Ti ezt nem érzitek, én viszont mindent érzek, ami a világot uraló két oldal közt zajlik. Ezért nem túl csábító egy ilyen kis pozitív gyereknek a kisugárzásom, meg úgy senkinek sem. – Ahogy befejeztem mondandóm, kiindultam a szobából. – Gyere enni! Anyu mindig ilyen későn csinál kaját. – Jimin megrázta magát és mögöttem jött le az étkezőig.
- Pont szólni akartam, hogy kész a vacsi – mosolygott rám anyukám. – Oldalast sütöttem.
- Ú végre! – pattantam helyemre csillogó szemekkel. Már hetek óta ígérgette nekem, és végre megcsinálta, így természetes, hogy örültem. Az egyik magas srác kihozta a konyhaasztalt és összetolta az étkezőasztallal, hogy mind odaférjünk. A vörös srác mellettem foglalt helyet, mellé a hosszú szőke hajú csaj ült le széles mosollyal arcán és az asztal alatt összekulcsolta ujjaikat, én meg küzdöttem a hányhatnékom ellen, és megpróbáltam inkább a tányéromon illatozó húsra koncentrálni. Jobb oldalamon az asztalfőnél édesapám foglalt helyet, velem szembe éppen akkor foglalta el megszokott helyét édesanyám, mellette pedig a kis csapat másik női tagja falatozott, közben pedig érdeklődve fürkészett engem. Az ő haja is szőke volt, de nem olyan világító szőke, mint a Jimin kezén csüngőnek, és nem is olyan hosszú. Vonásain látszott, hogy félvér és fejben azzal szórakoztam, hogy próbáltam kitalálni, milyen keverék lehet, de végül elvetettem a dolgot és a kajára koncentráltam.
- És, hány évesek vagytok? – fordult mosolyogva
vendégeinkhez anya.
- Én vagyok a legidősebb a magam huszonegy évével – kezdett bele
az egyik colos, elálló fülű srác. – Nam tizenkilenc, Jimin, Lisa és az ikrek
tizennyolc és CL nemsokára tölti a tizennyolcat.
- Akkor egykorúak vagytok ezzel itt – borzolt bele fehér
hajamba apám, mire idegesen fújtattam egyet.
- Miért, ő mennyi idős? – kérdezte az egyik iker.
- Jövő hónapban töltöm a húszat – válaszoltam rájuk se nézve
két falat között.
- Komolyan? – nézett rám a másik magas srác, azt hiszem Namjoon
meglepetten, de a többiek is hasonlóan reagáltak.
- Azt hittem fiatalabb vagy – kuncogott a legidősebb. – Az arcod
miatt legalábbis fiatalabbnak mondanálak.
- Mások is mondták már – legyintettem unottan, tekintetem
továbbra is a vacsorámon tartva.
- Kisfiam, minden rendben? – nézett végig rajtam aggódva anya.
Értetlenül felhúztam a szemöldököm, mégis mire gondol. – A bal karod… - az
említett testrészemre pillantottam, ami természetellenesen egészséges bőrszínt
kezdett felvenni. Ijedtemben arrébb ugrottam a mellettem ülőtől, ezzel
elcsúszva az asztaltól is. Felpattantam a székemről, elfutottam a konyhába,
ahol hűvösebb volt, de nem volt elég. – A fagyasztóban van jég – szólt még
utánam anyu, én pedig a következő pillanatban már derékig bent voltam a jégszekrényben,
hogy minél gyorsabban visszahűljek a számomra normális, mások számára a halott
emberi hőmérsékletre.
Mikor már kellőképpen fehér és deres volt a bőröm,
visszaindultam az asztalhoz, ahol vendégeink értetlenül méregettek, a vörös
pedig bocsánatkérőn nézett rám nagy barna szemeivel. Enyhén megráztam a fejem,
jelezve neki, hogy semmi baj. Úgy ültem vissza, mintha mi sem történt volna és
kezdtem újra enni, de úgy nehéz volt, hogy kilenc szempár szinte lyukat fúrt
belém. Egy ideig próbáltam ignorálni őket, de egyre idegesítőbb lett.
Ingerülten leraktam a kést és a villát, amik segítségével próbáltam
elfogyasztani a vacsorám, és felemeltem eddig tányérra szegezett tekintetem.
- Mégis mi a faszt bámultok? Van valami az arcomon, ennyire
ronda lennék, vagy mi? – Kicsit vissza hőköltek hirtelen kitörésem miatt.
- T-Te … jégből vagy? – kérdezte az egyik lány, bár inkább
hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Jimin balján ülő hölgyemény volt, így
felé fordulva válaszoltam.
- Igen, valami baj van vele? – húztam fel egyik szemöldököm
kihívóan. – Ezé ne bámuljatok már meg, nem lehet így enni! – Ellöktem magam az
asztaltól, kajámat magamhoz vettem és felmentem a kiolvadt, szobahőmérsékletre
felmelegedett szobámba.
Valami zenét muszáj volt kapcsolnom, mert nem bírom
elviselni a csöndet, és végre befejeztem a már kihűlt vacsorámat, közben pedig
fokozatosan hűtöttem vissza a szobámat. Legyen
hideg, akkor senki se mer majd ide bejönni. Mindig ezt gondoltam, hogy a
hideggel távol tarthatom magamtól az embereket, hogy azért kaptam ezt a
képességet, hogy az embereket eltaszítsam és megvédjem magamtól és eszerint is
éltem. Nem szeretem az embereket, akik meg szimpatikusak, az a pár ember,
azokat is távoltartottam magamat a saját biztonságuk érdekében. Vagyis részben.
Minden ember megbízhatatlan, ha egyszer valakit közel engedsz magadhoz, csak
idő kérdése és kihasznál és hátba támad. Undorítóak az emberek… Hála a
képességemnek senki sem mer a közelembe jönni. Vagyis ezt gondoltam…
- Hahó! – kopogással együtt szólalt meg egy mély, dörmögős
hang az ajtó túloldaláról.
- Biztos nem akar minket beengedni – szólalt meg szomorúan
egy másik mély hang.
- Jaj TaeTae, ne csináld már! – csendült fel egy kedves, az
előzőnél magasabb, mégis kissé hasonlító hang. – Beenged minket.
- És ugyan miért tenné? – a gúnyos mély hangra halkan
felkuncogtam.
- Mert nem illik csak úgy elzavarni az embereket? –
próbálkozott a hosszú szőke hajú csaj. Igen, már a hangját is felismerem.
- Fogjátok be egy kicsit – a hangra felkaptam a fejem.
Halkan bekopogott az illető – YoonGi, kinyitod? – magas hangja kérlelően
csengett. Sóhajtva feltápászkodtam a székről és kinyitottam az ajtót, amin
kívül heten álltak. A közvetlen előttem álló vörös először meglepődött, aztán
elmosolyodott.
- Bejöhettek, de csak ha nem olvasztjátok fel teljesen.
Macerás újra jégvermet csinálni ide. –Hátat fordítottam nekik és visszasétáltam
a helyemre, ők pedig a szobám közepén megálltak, az alacsonyabbik colos, akihez
a gúnyos hang tartozott odalépett elém és kezet nyújtott. Értetlenül néztem
felém nyújtott kezére, mire kedvesen elmosolyodott.
- Nem sikerült bemutatkoznunk. Namjoon. – Óvatosan elfogadtam
felém nyújtott jobbját, amiből kellemes melegség áradt, de nem olyan meleg,
hogy megolvassza védő jégrétegemet.
- YoonGi… - A sötét szürke hajú srác után(mert hát Namnak
sötét szürke a haja) széles mosollyal lépett elém a másik magas egyed, akinek
nagy elálló fülei és nagy sötét szemei kifejezetten aranyos külsőt kölcsönöztek
neki.
- Chanyeol vagyok – nyújtotta ő is felém meleg mancsát, amit
készségesen el is fogadtam. Biccentettem neki egyet, majd mosolyogva arrébb
lépett és az ikrek ugrottak elém. A magasabbik szólalt meg először, szinte meg
se várva a másik bemutatkozásának végét szólalt meg a másik is, és enyhén
meghajoltak.
- Hali! Taehyung vagyok.
- Én meg a bátyja, Baekhyun. – Az ikreket követve szinte
elém robbant széles mosolyával a hosszú szőke csajszi, aki szintén kezet nyújtott
nekem, ami csilingelt a csuklóját díszítő karkötőktől.
- ChaeRin, de csak CL. – Elfogadtam a kézfogást, de a
többiekkel ellentétbe az ő keze forró volt, amire lehet kissé goromba reakció
volt, hogy ráfagyasztottam, mert ijedten kapta el a kezét.
- Bocsi, reflex – emeltem fel a kezeim védekezően, de belül
vigyorogtam, ami kívül nem látszott. A szőkéhez egyből odasietett Jimin, hogy
felolvassza kezeit, amit egy szemforgatással lereagáltam. Kuncogva lépett
utolsóként a másik lány, jót szórakozva a másikon. Egyik kezét zsebre rakva,
másikat magabiztosa, de nem tolakodóan emelte elém, fejét enyhén oldalra
billentve mosolygott rám.
- Lisa vagyok, örvendek!
- Te félvér vagy, igaz? – köntörfalazás nélkül tettem fel a
kérdést, mire volt, aki meglepődött, Chanyeol és Namjoon csak nevettek.
- Nem gondolod, hogy ez tolakodó? – vonta fel a szemöldökét
Jimin, mire csak vállat vontam.
- Ti is csak úgy rákérdeztetek, velem mizu.
- Ugyan Chim, semmi baj – legyintette le a vöröst Lisa, majd
hozzám fordult. – Ennyire látszik?
- Valamennyire, de annyira nem, hogy az átlag gyökerek
észrevegyék – vontam meg vállaimat ismételten. – És milyen?
- Föld és tűz.
- Wow, ezt mégis hogy hozták össze? – meglepődtem válaszán,
ilyenről előtte nem is hallottam.
- Mért, azt hogy hozták össze, hogy olyan vagy, mint egy
járkáló jégcsap? – kérdezte pimaszul, mire csak kuncogva megforgattam a szemem.
Mind leültek valahova, a két colos mellém az ágyra, Lisa a székembe
pofátlankodott, a többiek meg azt mondták, hogy a földön is oké.
- Amúgy mit kerestek itt? Mármint Marvinaban – tettem fel a
már egy ideje bennem motoszkáló kérdést.
- Be szeretnénk járni a világot – vágta rá lelkesen
Taehyung. Igen, megjegyeztem.
- Meguntuk az izzó pöcegödröt, ahol élünk. Határ melletti
város, így ott borzalmas. Sok a gőz a víz közelsége miatt.
- Nem bírtatok megülni a seggeteken, értem.
- Te nem értheted ezt – szólalt meg halkan CL, hangja enyhén
remegett. – Hogy is érthetnéd. Nálatok kék az ég, nálunk az is vörös, és úgy
néz ki az egész ország, mint a kénköves pokol.
- És még meleg is van? Szar hely lehet.
- Annyira nem az, sőt! Valahol kifejezetten király, csak az
nem az a rész, ahol mi élünk.
- Király? – húztam fel értetlenül a szemöldököm. – Ez mégis
hol király?
- Például Edgan. Egy hatalmas kaszinóváros. Mindenhol
szórakozóhelyek, sztriptíz bárok, kocsmák, meg persze kaszinók. A sztriptíz
bárokba a táncosokat minden birodalomból szedték össze, a tűz népéből is a
legtüzesebb csajokat. A piák a legjobbak mindenhol, és ott szinte sose alszanak
az emberek – sorolta teljesen beleélve magát Nam.
- És még meleg bárok is vannak – tette hozzá a Yoda fülű,
amin meg is lepődtem.
- Nálatok elfogadott homonak lenni?
- Nagyon elfogadó nemzet vagyunk – vont vállat Namjoon –
Semmi gondunk a homoszexualitással. Mi is igen… Színesek vagyunk.
- Párocskánk mindkét fele bi – mutatott Yoda CLre – Az ikrek
melegek.
- Én is a másik csapatban játszom – jelentkezett féloldalas
mosollyal Lisa.
- És ti? – fordultam a két mellettem ülőhöz, akik szinte
egyszerre vontak vállat.
- Majd ha valakit megkedvelek, akkor megmondom, melyik –
vigyorgott rám Chan.
- Úgy szintén – biccentett a másik.
- És te? – nézett rám mosolyogva CL, mind rám emelték sötét
szemeiket.
- Utálom az embereket, mindenkit próbálok távol tartani,
csoda, hogy veletek szóba állok, az meg pláne hogy most itt ücsörögtök a
szobámban, és azt kérdezitek milyen a beállítottságom?
- Senkivel se beszélsz? – Baek meglepett hangjára
sóhajtottam.
- Van néhány félvér barátom, de ennyi. Meg persze a szüleim.
- És velünk miért? – dörmögte a kérdését Chan, amire
igazából én is kíváncsi lennék.
- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem. ”Meghitt”
beszélgetésünket kopogás szakította meg, és anyu kedves hangja, ahogy engedélyt
kért a belépésre, amit nem értem miért tesz minden alkalommal, hisz tudja, hogy
bejöhet.
- Beágyaztam a vendégszobában, de ott csak három hely van.
- Mi alszunk együtt – szólaltak meg egyszerre az ikrek
hevesen egymásra mutogatva.
- Mi is – szólalt meg Jimin is.
- Én lefoglalom a harmadik ágyat egyedül – jelentette ki a
félvér csaj, ezzel le is tudva.
- Ti ketten meg aludhatnátok itt – javasolta Baekhyun a két
colosnak.
- Hát nem hiszem, hogy az… - kezdett bele anyu zavartan, de
félbeszakítottam.
- Kettő matrac befér ide, felőlem maradhatnak. – Anya meglepetten
pislogott rám, ő se gondolta hogy valaha is ilyet mondok.
- Akkor segítesz behozni a matracokat? – kérdezte, amikor
felébredt a meglepettségéből és végre újra elmosolyodott, szeme szinte
meghatódottan csillogott, mire én is halványan elmosolyodtam és bólintottam. Együtt
kimentünk a szobából, de még visszafordultam a vendégeink tudtára adni, hogy
figyelem őket. Behoztuk valahogy a garázsból a fekvőalkalmatosságokat, apa
segítségével felvittük a lépcsőn a szobámba őket.
Sorban mind lefürödtünk, én voltam az utolsó, de alig bírtam
megmaradni a helyiségben a forró gőztől. Mint egy szauna, olyan volt az egész.
A lehető leghidegebbre állítottam a vizet, úgy álltam be a fülkébe mosakodni.
Jó ideig állhattam a víz alatt, mert arra eszméltem, hogy apám bekopog, azzal a
mondattal, hogy „belefulladtál a vízbe, vagy mi?”. A szobámban a két srác
valamiről nagyon beszélgetett, mert addig észre se vettek, amíg le nem
huppantam az ágyamra.
- Jaj, mikor jöttél be? – lepődött meg a szívéhez kapva
Chanyeol.
- Az előbb.
- Bocsi, hogy nem vettünk észre – sajnálkozott rögtön a Yoda
fülű, de én csak leintettem.
- Valami fontosról beszéltetek gondolom.
- Igazából azon agyaltunk, hova menjünk tovább, térképet is
kéne szereznünk.
- Ha csak az kell… - odaléptem a szekrényemhez és odadobtam
Namnak egy köteg papírt. – Odaadhatom. Minden birodalomról van térképem. Meg
világtérképem is van, de az alap.
- Wow, király vagy! – lelkesedett fel Nam, rám se nézve, már
nyitotta is szét az egyik papírt.
- Hogy-hogy vannak ilyenjeid? – érdeklődött Chanyeol.
- Menekülési tervek – válaszoltam egyszerűen. – Ha esetleg
felnyomnának engem, mert véletlenül lebukok, legyen menekülési utam.
- Értem… - Pár perc néma csend telepedett ránk, én addig
telefonomba mélyültem, Nam a térképeket tanulmányozásával foglalta el magát,
Chanyeol maga elé bámult, látszott, hogy a fejében ezerrel kattognak a
fogaskerekek.
- Mi az, Chan? Hallom, ahogy gondolkozol – nevetett haverja,
mire a megszólított megrázta a fejét.
- Csak azon gondolkoztam, hogy te nem jönnél velünk? –
Kérdését felém intézte, rám is nézett nagy szemeivel. Ha lett volna valami a
számban, tuti félrenyeltem volna, de a nyálamat is sikerült rosszul nyelnem
meglepettségemben. Köhögve ültem az ágyamon, de hamar sikerült megszabadulnom a
kellemetlen érzéstől.
- Ez mégis honnan jött? – szemeim kétszeresére nyíltak, úgy
tettem fel a kérdést, ami a nyelvemen volt.
- Hát… Izé… - zavartan megvakarta tarkóját. – Igazából te
magad mondtad, ha esetleg lebuknál, akkor kell menekülési terv.
- És? – húztam fel a szemöldököm.
- És ha sokáig egyhelyben vagy, simán megtalálnak. Szóval,
gondoltam velünk tarthatnál. – Egy ideig emésztettem szavait, majd hátamat az
ágyam melletti falnak vetve felsóhajtottam.
- Még nem vettek észre, szóval nincs okom arra, hogy itt hagyjam
ezt a helyet. De ha el is mennék, miért pont veletek mennék, amikor jobban
szeretek egyedül lenni, és ma találkoztunk először.
- De beengedtél minket, pedig elküldhettél volna melegebb
éghajlatra minket.
Ezen már én is elgondolkodtam, ezért se jöttem ki hamar a
zuhany alól. Én magam se értem sokszor mit miért teszek, de ez a mostani eset
mind közül a legérthetetlenebb számomra. Mindig is csak egy embert engedtem
igazán közel magamhoz, az is az anyám volt. Persze, egy-két barátom akadt, de
tőlük is elzárkóztam. Talán az egyik ginessai barátom az, akinek egy picit
kinyíltam, de az se sok. Neki is csak azért, mert a bunkóságom ellenére is
kedves velem, és kicsit olyan, mint anya.
- Attól még nem fogok veletek menni – vontam vállat és
elfeküdtem az ágyamon.
Ezután nem nagyon szóltunk egymáshoz, annyit csak, hogy ”jó éjt”
és kész. Azt gondoltam, hogy ezt a velük utazós témát ennyivel le is zártam, de
így visszagondolva… baromi nagyot tévedtem.